2003.11.15
BAKELIT FÚZIÓ



Méhkasaula

BAKELIT FÚZIÓ

Az utóbbi időben együttesek kértek fel Dj-ket, Dj-k zenészeket, Vj-ket, hogy játszanak közösen. A koprodukció lényege az improvizáció volt. A mostani esten egy – egy 40 perces blokkban  a Bakelit – lovagok s a vendégeik törekednek egy valamelyest megkomponált szettet előadni. Az improvizációt, az össze próbált részek közé finom arányban beúsztatva.
A mostani alkalomra meghívott fúziók többször játszottak együtt, ismerik egymás lüktetését.
Cadic-ot a Tilos Rádióból nem kell bemutatni, játszott már nálunk (2000. dec. Üveg est), éppúgy mint Kárpáti Dodi ( Kamu) trombitás is.
XRC az enter fesztiválok résztvevője, most lemezeket is rak fel, Krist K gitárossal játszik.
P.S S, a Budapest Rebel két tagjával (Samu Bence videó, Nagy Ágoston dia) fúziónál együtt.
Pipedome a veszprémi Syrupból, Molnár Viktor billentyűssel érkezik hozzánk.
Cyborg Templar a Rádió Café-ban játszik, többek között Soma műsorában is. A Művésznő instrumentális számokra énekel, főként saját szövegeket angol és magyar nyelven.
Crimson, a szokáshoz illően lounge -al várja a közönséget kapunyitástól..
Programunkat, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósítjuk meg.